Beszélgetés Bánhegyi Béla zeneszerzővel

Egy út a Knight Rider főcímzenéjétől a MEDIAWAVE Nemzetközi Filmfesztiválig

Stílusával, munkájával és az általa képviselt minőséggel igyekszik valami újat vinni az emberek életébe. Immár húsz éve dolgozik a keverőpultok, a szerkesztőprogramok között, hogy valami igazán egyedit alkosson, adhasson nekünk. Híre immár nemzetközi, azonban idehaza még kevesen ismerik magát az embert.

Mikor döntötte el, hogy ezt a nem túl könnyű pályát választja? Mi volt ilyen hatással az életére?

– Az első meghatározó zenei élményem úgy 5 évesen történt, akkor már futott az osztrák televízióban a Knight Rider című sorozat, aminek az elektronikus főcímzenéje teljesen magával ragadott. Felvettük otthon kismagnóval, majd újra és újra visszahallgattam.

Összességében pedig kereken húsz éve már, hogy a zene központi szerepet játszik az életemben. 1995-ben jött be egy teljesen új hangzás, az elektronikus tánczenék által. Amikor először hallottam, rengeteg lehetőséget láttam benne, az elektronikával, a szintetizátorokkal. Onnantól fogva pedig minden pénzemet, amit születésnapomra, karácsonyra kaptam, -vagy vállaltam egy kis melót suli mellett- erre fordítottam. CD-ket vettem, képeztem magam.

Egy gyerek ugye két dolgot tehet: vagy tanul, vagy bajba keveredik. Én zenét hallgattam. Nekem valahogy ez egy kapaszkodót jelentett az életemben.

A család hogy tekintett erre a pályaválasztásra? Nem féltették?

-Nem ellenezték, viszont tisztában voltak vele, hogy mivel jár. Ha egy lemezlovas munkáját megnézzük, ő mégiscsak az éjszakában dolgozik, nem olyan a napirendje, mely a legegészségesebb az emberi szervezet számára. Tehát úgy szépen csendben támogatták ezt a dolgot. Két testvéremtől és néhány jóbaráttól kaptam segítséget, el tudtam tőlük lesni dolgokat és édesapámtól is tudtam kérdezni, mikor már a zeneszerzés kezdett érdekelni, 20 éves korom körül. Édesanyám pedig nagyon megértő volt, jól viselte, hogy éjjel-nappal szól otthon a zene.

Akkor, 20 évvel ezelőtt, tehát 14 éves korában döntötte el, hogy összeköti az életét a zenével. Onnantól tudatosan készült erre a pályára?

-Abszolút. Először csak gyűjtöttem a zenéket, viszont folyamatosan bennem volt a vágy magára a zeneszerzésre. Érdekelt, hogy miként működik ennek a technikája, metódusa. Ugye akkor még nem volt internet, nem láttunk a kulisszák mögé, csak később nyílt lehetőségem arra, hogy egy olyan zenekar próbatermében körülnézzek, mint például a zalaegerszegi Electric Connection, vagy elkezdjem felfedezni a környékbeli hangszerbolt kínálatát és megismerkedjek a stúdiótechnikával. Lemezlovasként hamarabb volt alkalmam a bemutatkozásra, 17-18 éves koromban már a helyi rádióban szóltak a mixeim, majd jött néhány kisebb party, 2001-től 2003-ig pedig a Club Aztékban kaptam lehetőséget a bulik elején és végén 1-1 órát játszani, péntekenként és szombatonként. Akkor az Azték a nyugati országrész egyik legnagyobb szórakozóhelye volt, nekem pedig jó alkalom arra, hogy megmérettessem magam.

Ezt követően jött egy hosszabb szünet, míg nem dolgoztam, mint lemezlovas, viszont jött a zeneszerzés. Autodidakta módon igyekeztem megtanulni mindent, amit lehetett és 2007-ben egy amerikai rádióállomás volt az első, aki elkezdte játszani a zenéimet.

Ez volt az első komolyabb sikere zeneszerzőként?

-Igen, ez a 2007-es, 2008-as év ebből a szempontból nagyon szerencsés volt. Zenei portálokon is megismerték a nevem, nemzetközi lehetőségeket kaptam, sőt, akkor küldtem egy demo-t Anglia vezető instrumentális zenei kiadójához, akik azt írták, hogy az én zenémben megtalálták azt, amit kerestek. Akkor kellett volna egy komplett albumot letenni az asztalra, de nekem erre nem volt lehetőségem, hiszen nem volt mögöttem megfelelő technikai háttér. De ezek olyan sikerélmények voltak, amelyek meghatározták a pályafutásom.

Napjainkban Zalaegerszegen már filmek készítésében is közreműködik….

-Így van, volt egy filmötletem, az Interkozmosz, amit két zalaegerszegi szerzőtársammal valósítottam meg, Horváth Szilárddal és Tejfel Krisztiánnal. Nagyon fontos számunkra, hogy közel 30 ember támogatta ennek a kisfilmnek a létrejöttét. Nem anyagilag, hanem apróságoknak tűnő dolgokkal. Megható volt látni, hogy mennyi ember viseli szívén a munkánkat.

Ezen túl pedig Mészáros T. László Holdraszállás című animációs filmjéhez én írtam a zenét. Azzal Filmetűd kategóriában elhoztunk egy 3. helyezést a Göcsej Filmszemlén. Ahogy az Interkozmosznál, úgy a Holdraszállásnál is az idei évben a nemzetközi fesztiválnevezéseken van a sor.

Az Interkozmosz a 25. MEDIAWAVE Nemzetközi Filmfesztivál Magyar Filmprogramját nyitotta, nemrég pedig bekerült a Los Angeles CineFest hivatalos versenyprogramjába.

Úgy tűnik, hogy külföldön nagy sikere van az alkotásainak.

-Ami nekem nagy szakmai elismerés volt a tavalyi évben, az Mark Reeder nevéhez kötődik. Tinédzserként volt egy kedvenc kiadóm, az MFS Records és ennek ő volt a vezetője. Reeder ugyan most kicsit eltávolodott a zenétől, készített egy filmet, aminek az a lényege, hogy 1977-től 88-ig dokumentálta a berlini éjszakai életet. Akkora sikere lett, hogy a tavalyi Berlinálén ötször vetítették le. Nos, ettől a Mark Reedertől kaptam egy rendkívül pozitív kritikát az Interkozmoszra, ami nagyon komoly szakmai elismerést jelent. Hogy idézzem: „Szép képek, nagyszerű filmzene, és egy megrendítő történet! Szép munka, nagyon tetszett!”

Most, hogy ennyire belemerült a filmes világba, a zeneszerzés továbbra is az élete része?

-Elsősorban én a zenével foglalkozom, nagyon sok tanulnivalóm van ezen a téren, főleg szerzőként. Az idei évben ebből a szempontból egy hivatalos Ennio Morricone-remix van soron, amit az olasz kiadóm jóvoltából készíthetek el, illetve év végén a keszthelyi gyermekkórussal adunk elő egy megzenésített, téli hangulatú verset.

Idén megjelenik a Vajda Miklóssal közösen komponált „Harmonia” című szerzeményünk is, melyet soulful electronica-ként címkéztünk fel. Ezek mellett nem titkolt szándékom, hogy zenei szerkesztőként is formáljam a zenei ízlést itt, a nyugati országrészben.

Mindezek mellett pedig nem akárhol kapott lehetőséget, mint zenei szerkesztő.

-Így van, első, önálló rádióműsorom “Wavelength” (Hullámhossz) címmel 2016 januárjától hallható a népszerű londoni Ocean Radio Chilled webrádión, aminek havonta mintegy 180 ezer hallgatója van. Szeretném továbbadni az embereknek azt, amit az elmúlt 20 évben kaptam a zenétől, valamint szereplési lehetőséget biztosítani más magyar alkotóknak is.

Ilyen sokrétű elfoglaltság mellett van ideje kikapcsolódni?

-Azt a kevés szabadidőmet, ami van, a barátnőmmel töltöm, de ott is nagyon sokszor szóba kerül a munka, például ha elkészül egy zene, neki mutatom meg először. Az ő édesapja is zenélt, így jó hallása van ezekhez a dolgokhoz.

Nagyon jó kikapcsolódás számomra az olvasás, illetve most sikerült egy művészlakot is berendeznem, nem messze a várostól, amihez egy nagy terület tartozik. Ez kiváló környezetet teremt ahhoz, hogy az ayurveda-val és a magyar népi gyógyászattal foglalkozzak amely már régóta érdekel.

A sport pedig szintén része az életemnek. Két évvel ezelőtt ismerkedtem meg a küzdősportokkal és az itteni kickbox klub ma már olyan, mintha a második családom lenne.

Van valami vágya, amit már hosszú évekkel ezelőtt megfogalmazott magában?

-Nekem egy nagy álmom volt és az már sokszorosan megvalósult: szerettem volna, ha egyszer egy zenémet valamelyik rádióadó lejátssza. Nyilván vannak céljaim, amik fontosak, hisz ezek motiválnak, de büszke vagyok arra, amit eddig elértem, hisz elindultam onnan, hogy egy kismagnó előtt csücsülök mára pedig nemzetközi szinten is ismerik a nevemet.

Sárvári Viktória

fotó: Seres Péter